Dr. Török Iván pszichológiai szakvéleménye a szervátültetettekről
Pszichológiai szakértői vélemény a szervátültetettek állapotáról.A szervátültetés során a gyógyíthatatlanul működésképtelenné vált szervet egy donor szervével pótolják. Ezzel megszüntetik az egészségkárosodást, s a rokkant állapotból rehabilitálják az adott személyt. Az átültetett szerv azonban nem fiziológiásan, hanem csak funkcionálisan illeszkedik be a szervezetbe. Fennáll a beültetett szerv kilökődésének veszélye, illetve az bármikor működés képtelenné válhat ami a személy ismételt rokkanttá válásához vagy halálához vezethet. A szervátültetés tulajdonképpen a kisebbik rossz elvének alkalmazása: csak a saját eredeti szerv működését tarthatjuk normálisnak, s az idegen donortól kapott szerv beültetése a nagyobb rossz - rokkantság , halál - elkerülését szolgálja. - A szervátültetett személy idődimenziója megzavart, időperspektívája sérült. Nincs szilárd jövőképe, ezért ezt deprivációs helyzetként minősíthetjük: mindez azt jelenti, hogy meg van fosztva valamitől, amivel korábban rendelkezett. Amíg saját szerve egészségesen működött, addig képes volt hosszabb időperspektívában gondolkodni, távolabbi terveket készíteni saját életére vonatkozóan. Tehát volt jövője, ami a szervátültetés után annyira bizonytalanná válik, hogy gyakran teljes jövővesztést élhet át. Sem szakmai karrierjét nem tervezheti biztonságosan, sem magánéletét. Nem mer belekezdeni hosszabb távú tanulási folyamatokba, nem vág bele lakásépítésbe, stb. Gyakran fél házasságot kötni (vagy felbomlik meglévő házassága), tart a gyermek- vállalástól. Szorosabb társas kapcsolatainak kialakítását is negatívan befolyásolhatja a távlatok hiánya.
- A szervátültetett ember két szükségletének a kielégítése is frusztrálttá válik. Egyrészt a biztonság iránti alapszükségletét nem tudja kielégíteni, mivel szervezetének működése olyan labilis lett a transzplantáció után, hogy minden előjel nélkül hirtelen súlyos beteggé válhat illetve az élete is veszélybe kerülhet. Állandósult szorongástól szenved, ami ha nem is vezet föltétlenül neurózishoz, életminőségét nagyon leronthatja.
- Másrészt önmegvalósítási szükségletének kielégítése is zavart lesz: gyengül a motivációja ebben az irányban (“nem érdemes törekedni önmaga kiteljesítésére”), s elveszítheti támpontjait is ahhoz, hogy tudatosan megfogalmazza önmegvalósításának célját, céljait. A fejlődési- növekedési potenciálja legyengül, nem akar változni, gyarapodni. Elveszíti hitét az önmegvalósítás lehetőségében, vagy úgy érzi, nem biztos, hogy lesz rá ideje.
- Az önmagával való kapcsolata is módosul a korábbihoz képest: saját testképe elbizonytalanodik, részben hiányélménye van (az elveszített szervre vonatkozóan), részben pedig a beültetett szervet idegenként élheti meg. Így a belső egyensúlyi állapothoz nélkülözhetetlen önelfogadás is megnehezül a transzplantáción átesett ember számára. Az önelfogadás és az önmegvalósítás pedig szorosan összefügg, az előbbi hiányában az utóbbi sem valósulhat meg.
- A csak rövidtávú célokat kitűző, fejlődésre-növekedésre képtelen, időperspektíva nélküli ember személyiségét emocionális, illetve motivációs fogyatékosság jellemzi. S bár a kifejezés szokatlan, mégis - a fenti levezetésből következően - jogosnak tartom pszichés fogyatékosság minősítés használatát.
- A pszichés fogyatékos személy ugyan el tudja látni társadalmi feladatait, képes dolgozni vagy akár sportolni is, de folyamatosan és rendszeres lelki támogatásra szorul, amelynek segítségével megtudja őrizni belső érzelmi stabilitását, megfelelő szinten tudja tartani általános cselekvésre motiváltsági szintjét, kezdeményező készségét.
A WHO definíciójával összhangban, - mely szerint a fogyatékosság (disability) károsodásból eredő bármilyen korlátozottság vagy hiányosság, amely gátolja valamely tevékenység emberileg normálisnak tartott módú és mértékű végzést, - indokoltnak látom tehát, hogy a szervátültetett személyeket pszichés szempontból fogyatékosnak minősítsük.
|
Pszichológiai szakértői vélemény a szervátültetettek állapotáról 
