|
Harcsás Judit Levele:
Debrecen, a szívesváros: Halállal megmentett életek donorszívvel élhetnek tovább.
Szervánszky Mihály levele:
Előbb vonakodtam, aztán majd ráálltam,hogy részt vegyek ezen a találkozón, utólag már nagyon örülök, hogy elmentem.
Harcsás Judit Levele:
Debrecen, a szívesváros: Halállal megmentett életek donorszívvel élhetnek tovább.
Hazánkban 1992-ben végeztek először szívátültetést, s azóta közel száz szívtranszplantált él. Az újszívesek többnyire – a sürgősségi várólista alapján – a balesetben elhunytak szerveit kapják meg. A transzplantációról a kelleténél is kevesebbet beszélünk, pedig egyetlen ember – szerveivel – akár öt másik életet menthet meg. A szívtranszplantált betegek országos találkozóját múlt hétvégén szervezte meg Debrecenben a Szív a Szívért Alapítvány. Mi is ott voltunk, s arra is kerestük a választ, mit jelent az új élet, az új szervvel mennyiben változik, változhat az ember?
A három napos találkozón nyilvánvalóvá vált, minden résztvevő életében ott a dráma, az élet és halál mezsgyéje, ahol mindennapos a küzdelem az életben maradásért. Négy éve a szegedi Kónya Mária utolsó idős terhes volt a kis Majával, amikor kiderült, súlyos szívbeteg, sőt csupán napjai lehetnek hátra.
– Négy év elteltével úgy emlegetjük a családban, Maja három héttel idősebb nálam – meséli már mosolyogva az új szívvel élő Kónya Mária. – A terhességem utolsó heteiben fulladtam, köhögtem, egyszerűen rosszul éreztem magam. Kivizsgáltak, s a diagnózis rémísztően hangzott: ha két-három héten belül nem kapok szívet, nem tudnak segíteni rajtam. Pedig a fáradékonyságon kívül soha semmi problémám nem akadt, a családunkban szívbetegségről nem tudok. Szerencsém volt. Maja május 4-i születését követően május 26-án hajnalban már az új szívvel ébresztettek.
– Tudja, kinek a szívét kapta meg?
– Igen. Mivel az én esetem akkoriban túl nagy port kavart fel, viszonylag gyorsan kiderült. Egy fiatal lány szívét kaptam meg, aki balesetben halt meg.
– Hogyan változott meg az élete, hisz ott maradt a család egy kisbabával, meg az akkor kétéves tesóval, Benivel? Kire számíthatott?
– A húgom, az édesanyámék és a párom mindenben segítettek, megosztották a feladatokat. Ha nem kaptam volna új szervet, legfeljebb napjaim lehettek volna hátra, de ebből én csupán a rengeteg műszerre, a csövekre meg a körülöttem sürgő orvosokra, nővérekre emlékszem. Ők ekkor tényleg versenyt futottak az idővel. Nem bírtam volna ki az utat, ezért sürgősséggel ide utazott a szívtranszplantációt végző orvos-team dr. Oláh Zoltán és Szabolcs professzor vezetésével.
„Közös a sorsunk”.
– Fontos volt, hogy eljöjjünk ide a családdal, a gyerekekkel – folytatta a kétgyermekes anyuka. – Kellenek a pozitív dolgok, most találkoztam először tíz-tizenkét éve műtött betegtársakkal is. Nem felejthető soha, ami történt, hisz az életünk némiképp behatárolt, a szervezetünk állandóan küzd az idegen test ellen. A gyerekeim tudják, hogy állandóan vigyáznom kell magamra, nem emelhetem például fel őket, de ők egészen pici koruktól is ezt látták.
Kerüli a tömeget, ugyanakkor állandó baráti társasága van a kapuvári Molnár Zoltánnak, aki Pécsről kapott új szívet. Mint mondja, betegség miatt halt el úgy el a szívizom, hogy a transzplantáció hét éve elkerülhetetlenné vált. Akkor három hétig ballonpumpa tartotta életben, ami azt jelentette, hogy a nap 24 órájában fekszik, felülni nem lehet, szóval innen nincs visszaút. Szerencsére ez a múlt, Zoltán az orvosainak köszönhetően hét éve új szívvel él.
– A teljes életre törekszem, jól érzem magam – tudom meg a kapuvári férfitól, aki nem kereste-kutatta a Pécsen balesetben elhunyt donorszemélyt. – Olykor egy-két deci bort vagy egy sört is megiszom, de strandra, koncertre nem járok. Gyermekem nincs hál Istennek, s ezt azért mondom így, mert nem ragasztottam rá a betegséget. Fiatalon rokkantosítottak le, s noha kőművesnek tanultam, a szakmámban persze, nem dolgozhatok. Egy kis vállalkozásunk van, oda besegítek.
Félnek a munkáltatók
A győri Trajtlerné Herczeg Zsuzsa tavaly júniusban kapott új szívet. Kíváncsi volt a többiekre, a sorsukra, no és emelett a csoport többi tagjával együtt Debrecen és a Hortobágy nevezetességeivel is megismerkedett.
– Sokszor érzem úgy, mintha csak statisztikai adat lennék – fogalmazott keserűen az egyik kerekasztal beszélgetés keretében az asszony. – Egy újszívestől félnek a munkáltatók, nem mernek bennünket foglalkoztatni. Ugyanakkor a szükséges rehebilitációt követően a bizottság tagjai azt szorgalmaznák, térjünk vissza dolgozni. Ám a gyakorlatban az egészségeseknek sincs munkájuk, nemhogy azoknak, akik ekkora traumán vannak túl...
Németh Alajos 11 évvel ezelőtt, Győr- Moson-Sopron megyében először kapott szívet. Tudja kitől, ám nem keresi a donorszülőket és a kapcsolatot. Rendbejött, felépült, azóta egy ötéves kisfiú apukája. Fiát, Danit is elhozta a debreceni találkozóra. Napi gondjairól nem szívesen nyílik meg, szerinte részben leírják azt, aki akkora műtéten átesik, s nem hogy segítenék, sok esetben elgáncsolják. Az elmúlt években több, műtétre váró beteg is megkereste kérdéseivel.
Juranics Ferenc a Veszprém megyeiek első szívátültetettje Kupról bensőséges kapcsolatot ápol a Miskolc mellett élő donorszülőkkel és donortestvéreivel. Hét éve kapott szervet, s ezalatt megkeresték a donorszülők, s a donortestvérei is. Így a már nyugdíjas férfi öt éve egy-egy hetet nyaranta Miskolc mellett, a donorcsaládjánál tölt. Ragaszkodnak hozzá. A szeme könnyes, amikor a műtétjéről, s egyben újjászületéséről kérdezem.
– Mindig viszek a fiú sírjára virágot, hiszen neki is köszönhetem az életemet – hallom Juranics Ferenctől. – Lelkileg nehéz még ma is visszagondolni a történtekre. A műtét szerint 7, a donor szerint 33, egyébként meg 57 éves vagyok. Ötvenévesen egy 25 éves fiatalember szívét kaptam meg. Gépkocsivezetőként, buszvezetőként dolgoztam, most a ház körül mindig találok teendőt. Azóta? Talán kicsit nyugodtabb, megértőbb vagyok mások iránt. Többször élesztettek újra, nekem érték az élet, s főként az egészség. Debrecenbe a testvéreimhez jövök, az újszívesek egytől-egyig a testvéreimmé lettek, ezt is megbecsülöm.
Minden szív életajándék
Matuszka Lászlóné, a civil szervezet titkára reméli, a háromnapos rendezvénnyel a betegek és az orvosok között is erősödött egyfajta jótékony párbeszéd, s az orvosok is közvetlenebb formában többet tudhattak meg a betegek gondjairól. Műtét szempontjából nincs pontos statisztika, erről az orvosok már csak a betegjogi, személyiségi okok miatt sem beszélnek. A szívtranszplantáltaktól mindenesetre 65 százalékos túlélési arányról hallottunk. Az utógondozás is a szorosan a műtéthez tartozik, ám a jelenlegi egészségügyi-szociális feltételek – a betegek elmondása szerint – hiányosak. A szívtranszplantáltak kerülőúton „nyomoznak” egymás létéről, kapaszkodót jelent minden telefon, mail, vagy mondjuk a hétvégi debreceni találkozó, ahol három napig együtt ettek, ittak, kirándultak, beszélgettek, s erősítették azt a barátságvonalat, amely évek óta a túlélésük része.
Harcsás Judit
Szervánszky Mihály levele:
Tisztelt Alapítvány !
Kedves Sorstársaim!
Kedves meghívást kaptam 2009.július 3.-ra Debrecenbe, a soronkövetkező szívtranszplantáltak találkozójára. Előbb vonakodtam, aztán majd ráálltam,hogy részt vegyek ezen a találkozón, utólag már nagyön örülök, hogy elmentem. Én most először vettem részt a találkozón, mivel még csak ˇ"bölcsis" vagyok. Az én mütétem 2007.szeptember 12.én volt, így már nemsokára két éves leszek. Megjegyzem: szeptember 12.-e MÁRIA nap, és hiszek a sors rendeltetésében.
Hála Istennek jó volt a közérzetem - enyhe boka és lábszár duzzadástól eltekíntve -és el tudtunk menni a feleségemmel és a fiammal. Már a megérkezéskor kellemes fogadtatásban volt részünk, mintha nem először találkoztunk volna sorstársaimmal. A találkozó megszervezéséről csak elismerően irhatok. Az egyetem kényelmes Campus Hotelében voltunk elszállásolva, és többnyire az étkezések is itt történtek nagyon jó hangulatban. Tartalmas orvos-beteg találkozó volt szombaton délelőtt, ahol mindenki elmondhatta gondját-baját. Neves professzorok, orvosok és természetgyógyász próbált segítséget adni problémáinkra.
Szombaton délután nem kergettünk délibábot, de autóbusszal elvittek bennünket a végelláthatatlan Hortobágyra.Megnéztük a kilenclyukú hídat, a Pusztamúzeumot és a kirakodó vásárt. Este egy különleges hangulatú, szép környezetben levő csárdában költöttük el a finom vacsorát. Élő cigányzene mellett mulattunk és roptuk a táncot éjfélig. Mindenki nagyon jól érezte magát.
Vasárnap a nagymúltu, cívis város nevezetességeivel ismerkedhettünk meg. Megnéztük a Déri Múzeumot, a Református Kollégiumot, a híres Nagytemplomot és a felújított Főteret. Szinte rohant az idő, és hétfőn a reggeli után eljött a búcsúzkodás ideje.Elköszöntünk egymástól annak reményében, hogy jövőre újra együtt tölthetünk néhány szép napot.
Elfelejtettem a sajtó nyilvánossága előtt, a Sorstársak nevében megköszönni a JÓ ISTENNEK mindazt a sok szeretetet, amit mi transzplantáltak a közvetlen hozzátartozóinktól: feleségünktől,férjünktől, gyerekeinktől főleg a nagyon nehéz hetekben, hónapokban a mai napig megkapunk. Hálásak vagyunk Pamperné Irénkének, Matuszkáné Melindának a találkozó, a színvonalas program megszervezéséért. Ezúton is szeretnénk megköszönni fáradtságos munkájukat.
Sok kedves emberrel ismerkedtem meg, szinte családias légkörben, egymás iránti figyelmességben telt ez a pár nap. Feltöltődve a látottakon / pl: Tóni már 17 éve kapott új szívet és jól van, vidám, víg kedélyű/ jó érzéssel, lelkiekben gazdagodva tértem haza, hogy még optimistább, pozitívabb legyek a jövőmet illetően. Bízom benne, hogy jövőre még többen leszünk a soronkövetkező találkozón.
Jó egészséget kívánok Mindnyájatoknak, szeretettel:
Szervánszky Mihály |
