Kezdőlap
Bemutatkozunk:
A Szív a Szívért Alapítványt Dolgos László és Nyárádi Gyuláné hozta létre. 1994 óta működik azzal a céllal, hogy anyagilag és erkölcsileg segítse a szívtranszplantáltakat (újszíveseket), illetve az új szívre váró súlyos szívbetegeket és családjukat. Alapítványunk 1998.óta közhasznú szervezet. Alapítványunk megalakulásától kezdve segítséget nyújt a bajbajutott, segítségre szoruló betegeknek, akik nemcsak támogatást várhatnak, hanem érezhetik azt a kitartó tenni akarást, ami az alapítványon belül dolgozókat jellemzi... Tovább
XI. Szervdonációs és Transzplantációs Európa Nap PDF Nyomtatás Email
2009.12.23.

2009.október 11-én közel kétszázan vettek részt a hazánkban harmadik alkalommal megrendezett Szervdonációs és Transzplantációs Európa és Világ Napon. Ez alkalommal a transzplantáló centrumok orvosai, nővérek, szervátültetett emberek sportoltak együtt olimpikon úszókkal, válogatott focistákkal. – Czene Attilával, Risztov Évával, Verrasztó Evelinnel, Güttler Károllyal, Bicskei Bertalannal, Kovács Zoltánnal, Juhász Tamással, ifj.Albert Flóriánnal. - Képek itt

Délutáni rendezvényen a Pro Vita díj átadására került sor. Harminc élődonor – olyan emberek akik az elmúlt évben saját szervük felajánlásával járultak hozzá szerettük gyógyulásához – vehette át Dr. Székely Tamás eü.minisztertől a díjat.

Rendezvényre a Transzplantációs Alapítvány és Megújított Életekért elnökétől Szalamanov Zsuzsannától kaptunk meghívást, amelyen a szívtranszplantáltak közül Kutikáné Orosz Anna, Aranyos István, Matuszka László és Matuszka Lászlóné titkár vett részt.

 
< Előző   Következő >
 
     
Alapítvány
Kezdőlap
A kuratórium
Határozatok
Támogatóink
Vendégkönyv
Galéria
Közhasznúsági jelentés
Új galéria
A szívtranszplantációról
Járay: az orvostudomány csodája: a szervátültetés
287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
46/2006. (XII. 27.) EüM rendelet
Forradalmi szívtranszplantáció
Gyermek szívtranszplantáció
Pszichológiai szakértői vélemény a szervátültetettek állapotáról
Egészséges életmód
Eldöntetlen vitaminvita
A probiotikumok szerepe az egészség megőrzésében
Mi írtuk
Új szívvel-lélekkel
Hála (vers)
Köszönetnyilvánítások
Letöltések
Alapító okirat
A HTX napjainkban
Szociális ellátások
Keresés

Karbantartja és tárhelyet biztosítja: Elite Media